Arcanum Digitális Tudománytár
"Az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) a teljesség igényével teszi hozzáférhetővé és kereshetővé múltunk legfontosabb nyomtatott forrásait, legyen szó újságokról, tudományos folyóiratokról, lexikonokról vagy éppen könyvekről."
Az adatbázis tartalma folyamatosan bővülő, a teljes szöveg kereshető, elérhetőek tudományos és szakfolyóiratok, heti- és napilapok, lexikonok és tematikus könyvgyűjtemények is.
Az 1878 és 1957 között megjelent régi ceglédi újságok bekötött, eredeti példányai mellett, digitális változatuk elérhető az ADT adatbázisában. A Ceglédi Városi Könyvtár együttműködés alapján térítésmentesen biztosítja a beiratkozott könyvtári tagok számára a saját dokumentumokról készült digitalizált ADT-állományok elérését.
DIA
A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) 1998 tavaszán jött létre. Küldetése a legújabbkori és kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak átmentése a digitális korba, értékeinek megőrzésével, közvetítésével és népszerűsítésével.
Az Akadémia fenntartásával a kulturális kormányzat – az élő tagok számára fizetett havi felhasználási díj révén – folyamatos anyagi támogatást nyújt a magyar irodalom legkiválóbb alkotói számára írói, költői, irodalomelméleti tevékenységük folytatásához, újabb alkotások létrehozásához.
A digitális könyvtár teljes életművekből épül fel. A közönség számára nyújtott internetes szolgáltatás tartalmát az eredeti szövegkiadást alapul tekintő, új, javított, hiteles kiadások alkotják. A DIA révén a kortárs magyar irodalom alkotásainak egyre bővülő köre, egységes adatbázisban, ingyenesen érhető el és ismerhető meg a világ bármely pontján.
MTMT
A Magyar Tudományos Művek Tára, röviden MTMT egy országosan egységes, közös rendszer a hazai tudományos kutatás hiteles nyilvántartására és bemutatására. Egy olyan nemzeti bibliográfiai adatbázis amelyben, minden magyarországi tudományos kutató elhelyezheti, és így nyilvánossá teheti tudományos munkásságának adatait.
A folyamatosan bővülő adatbázis lehetővé teszi, hogy egységes szerkezetben legyenek elérhetők a tudományos intézmények összesített, illetve a tudományos kutatók egyéni közleményei és idéző közleményei, megkönnyítve a pályázatok benyújtását és a kutatási teljesítmény értékelését. Emellett egyszerűen elkészíthető és kis munkaigénnyel karbantartható személyes tudományos bibliográfiát biztosít a kutatók rendelkezésére.
MTDA
Az mTD@ (Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma) olyan, magánkezdeményezés alapján működő projekt, amelynek célja a magyarországi társadalomtudományi és történeti szociológia irodalom klasszikusainak, valamint az adott, hozzávetőleg 1945-ig terjedő időszak szellemi irányzatainak feltárása.
Az archívumban elsődlegesen azok munkái szerepelnek akik
- az adott korszak (társadalomtudományi) gondolkodásának neves képviselői;
- az adott korszak valamely szellemi irányzatát markánsan képviselik.
Noha az mTD@ az információs javak szabad áramlásának híve, törekszik a hatályos (szerzői) jogi szabályozásnak való megfelelésre, ezért az archívum lehetőség szerint a 70 évnél régebben meghalt személyek publikációit tartalmazza.
NEMZETI JOGSZABÁLYTÁR
A szolgáltatás az adott naptári napon hatályos valamennyi magyar jogszabály hatályos szövegét tartalmazza. Ezen kívül lehetőség van a hatályon kívül helyezett, valamint a még nem hatályos jogszabályok lekérdezésére is.
A Nemzeti Jogszabálytár biztosítja a jogszabályok kibocsátójára, évére és számára, valamint a címében és a szövegében történő keresés lehetőségét.
VIDEOTORIUM
A Videotorium a felsőoktatás és kutatás, valamint a közoktatás szereplői számára létrehozott videó-/audió-megosztó portál, amely helyet és professzionális megjelenési formát biztosít a felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben, közgyűjteményekben és közoktatási intézményekben készített videó-tartalom számára.
MaNDA
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum egy olyan adatbázis, mely a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által szervezett valamint koordinált tevékenység során kerül feltöltésre, bővítésre. Korábbi nevén Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (rövidítve: MaNDA).
Mikor a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hatéves működés után, 2017. január 1-én megszűnt, az országos digitalizációs közfoglalkoztatási programmal kapcsolatos feladatokat a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. utódintézmény vette át.
A MaNDA a magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az aggregációs adatbázis célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele, így nyújt betekintést partnereinek állományába, felfedi a kulturális tartalmakat, amelyeknek holléte egységes adatbázis híján nehezebben lenne beazonosítható.
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum nemzeti aggregátor szerepköréből adódóan kiemelt feladata volt az Európai Unió digitális könyvtárába, az Europeana-ba való tartalomszolgáltatás, melyet 2014 júniusától látott el. 2017 január végéig 42 partnerintézménytől 107.013 rekord került exportálásra, melyből 100.635 rekord lett publikálva az Europeana nyilvános felületén.
A keresés és böngészés mellett az adatbázis tételeiből összeállított, hetente bővülő tematikus virtuális kiállításokat is megtekinthetnek az érdeklődők.
MDK
A Magyar Digitális Képkönyvtár gyűjtőköre - az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött képanyagon túl - kiterjed a különféle gyűjteményekben őrzött magyar vagy magyar vonatkozású kódexekre, helytörténeti fotótárakra, képeslapokra, plakátokra és más képi (vagy képként szolgáltatott) dokumentumokra (pl. kéziratokra). A reprezentatív válogatás létrehozásakor elsősorban az oktatási, a tudományos és kulturális szempontok dominálnak. Az időről-időre bővülő speciális szolgáltatásokkal támogatjuk a képek kreatív felhasználását és újrahasznosítását.
A könyvtárakban őrzött, digitalizált képanyag összegyűjtésével és szolgáltatásával a felhasználók áttekintést kapnak a gyűjteményekben található értékekről, és szabadon felhasználhatják azokat tanuláshoz, ismeretszerzéshez vagy akár szórakozáshoz. A haszonszerzési célú felhasználáshoz az őrzőkönyvtár engedélyét kell kérni.
MTA – ZTI
Az MTA Zenetudományi Intézet adatbázisának célja, hogy összegyűjtse és rendszerezze az államszocializmus időszakában a szórakoztató zenével kapcsolatban magyar nyelven megjelent valamennyi írás (tanulmány, esszé, tárca, riport, interjú, stb.) legfontosabb bibliográfiai adatait. A jelenleg hozzáférhető mintegy 3000 tétel nagy részét a második világháború utáni ifjúsági lapok és zenei folyóiratok vonatkozó cikkei jelentik, de az adatbázis folyamatosan, újabb és újabb folyóiratok bevonásával és feldolgozásával bővül.
NAVA
A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) 2006 óta digitálisan rögzíti, feldolgozza, és online hozzáférhetővé teszi a magyarországi közszolgálati csatornák és a legnagyobb lefedettségű kereskedelmi televíziók magyar gyártású műsorait törvényi szabályozás keretében. Európában szinte egyedülállóan gyűjteményei kutatás és oktatás céljából szabadon megtekinthetők úgynevezett NAVA-pontokon (csatlakozott oktatási intézmények, könyvtárak, muzeális és kulturális intézmények).
EPA-HUMANUS-MATARKA folyóirat-adatbázisok
EPA
Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis, a magyar vonatkozású elektronikus folytatódó kiadványok feltárásával, nyilvántartásával valamint stabil digitális folyóirat-archívum építésével foglalkozik. Az EPA-archívum gyűjtőkörébe tartoznak a nyilvánosan és ingyenesen online szolgáltatható, magyar nyelvű vagy magyar kiadású, heti vagy annál hosszabb periodicitású (a határon túli kiadványok kivételével), oktatási, tudományos vagy kulturális szempontból hasznos időszaki kiadványok. Az archiválás alapja a "szám". A támogatott formátumok: HTML, XML, PDF, RTF, JPG, PNG, ASCII text.
HUMANUS
A humán tudományok adatbázisa, melynek célja a humán tudományok területén megjelenő, magyar vonatkozású nyomtatott és elektronikus időszaki kiadványokban, valamint a nyomtatott és elektronikus tanulmánykötetekben (közöttük konferencia-anyagokban) megjelent publikációknak a bibliográfiai számbavétele. A HUMANUS konzorciumi formában működik. Tagjai lehetnek mindazon könyvtárak, kiadók, szerkesztőségek, kutatóintézetek, amelyek részt kívánnak vállalni a HUMANUS rendeltetésének megvalósításában.
MATARKA
A MATARKA (MAgyar Folyóiratok TARtalomjegyzékeinek Kereshető Adatbázisa) magyar kiadású szakfolyóiratok tartalomjegyzékét dolgozza fel könyvtári konzorcium keretében a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum vezetésével. A felvett adatok adatbázisba kerülnek és több szempont szerint visszakereshetők, ill. az egyes számok külön-külön böngészhetők. A feldolgozás egyrészt kézi adatbevitellel történik, másrészt digitális formában már rendelkezésre álló adatok konvertálásával. A cikkek mintegy 15 százaléka teljes szöveggel közvetlenül is elérhető, a többiről cikkmásolat rendelhető.