TÓTH ISTVÁN FOTÓMŰVÉSZ MUNKÁSSÁGA

(Helyi Értéktár)

ti1Tóth István 1923. július 26-án született Nyáregyházán. 1945-ben került Ceglédre. Egy "Voigtlander" márkájú fényképezőgép megvásárlásával kezdődött pályafutása. Autodidaktaként képezte magát. Haller Frigyes művészi fotózásról szóló munkája nagy hatással volt rá. Felkereste a mestert, aki első tanítója lett.

Haller Frigyes segítségével kapcsolódott be a nemzetközi kiállításokba 1948-tól kezdődően. Neve hamarosan ismertté vált a különböző fotószalonokban, tárlatokon, kiállításokon.

A művész általános emberi problémák bemutatása mellett emberi sorsokat és tragédiákat is ábrázolt. Az Ilyen az élet című, rendkívül sikeres művének modelljét húsz év múlva kereste fel újra. A találkozás produktuma a Nehéz út volt című alkotás. Ez a kompozíció világhírű lett.

Később figyelme a kortárs művészekre terelődött. Először Czóbel Bélát kereste fel, majd Barcsay Jenő következett. De lencsevégre került - többek között - Illyés Gyula és Déry Tibor is. A szintén ceglédi színésznő, Patkós Irma portréi is nagy sikert arattak.

Művészetét továbbhagyományozta tanítványaira, akik közül többen jelentős sikereket értek el. Tóth István, az évszázad fotóművésze, számos díj birtokosa élete során kiemelkedőt alkotott a magyar fotóművészetben, számos országban, kontinensen öregbítette Magyarország hírnevét.

ti2DÍJAI:

A művészt 52 országban és több mint 2200 kiállításon bemutatott műveiért 328 nemzetközi díjjal jutalmazták. Először 1956-ban nyert díjat külföldön. Bronzérmes lett Kalkuttában a Forgás közben című, kislányát megörökítő kompozíciója. Ezt követően, alkotó időszakának további több mint három évtizedében minden évben eredményes volt.

Néhány további díja, elismerése:

  • Bordeaux díszpolgára; a Bordeaux-i Fotószalon nagydíja (1968)
  • Balázs Béla-díj (1979)
  • Az Évszázad Kiváló Fotóművésze díj (The Photographic Society of New York) (1980)
  • Székely Aladár díj (1980)
  • Pro Urbe / Cegléd (1980)
  • SZOT-díj (1984)
  • Cegléd Művelődésének Aranykönyvébe jegyezték (1984)
  • UNESCO díj (1985)
  • Érdemes művész (1986)
  • A Művészeti Alap nagydíja (1990)
  • Év-díja (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) (1986)
  • Cegléd díszpolgára (1996)
  • Magyar Fotóművészek Szövetsége Életműdíj (1998)
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Keresztje (1998)
  • Pest Megye Művészetéért (2000)
  • Alkotói-nagydíj (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) (2002)
  • Életfa emlékérem ezüst fokozat (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium) (2003)
  • Pest Megye díszpolgára (2008)
  • Hazám-díj (2009)

TAGSÁGAI:

  • Magyar Alkotóművészek Szövetsége
  • Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége, AFIAP és EFIAP kitüntetéssel
  • Rendes tagja a Londoni Szalonnak

Tiszteletbeli tagja:

  • Osztrák Fotószövetség
  • Délkelet-ázsiai Fotóművészek Szövetsége /Szingapúr/
  • Delawere camera Club /USA/
  • Bordeaux-i Fotó Club
  • Rigai Fotó Club
  • Nemzetközi Fotó Kör /Plön, Németország/
  • Buenos Aires Fotó Klub
  • CEPAM Fotó Klub /Marokkó/
  • ECPA /Hongkong/
  • Hon. Pcos Sibiu /Románia/
  • Hon. PPG Linz.
  • Hon. F. IIPC /India/
  • NUFÁRUL /Románia/
  • Magyar Alkotóművészek Szövetsége
  • Örökös tiszteletbeli tagja a Natron Fotó Klubnak /Jugoszlávia/

Alapító tagja:

  • Magyar Alkotóművészek Szövetsége
  • Magyar Fotóművészek Szövetségének valamint a szervezet keretében működő Senior Alkotócsoportjának.
  • 1950-ben megalapította a Ceglédi Fotóklubot

Hagyatékából:

  • 2002-ben 240 képet ajándékozott az Országos Széchényi Könyvtár Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményének
  • 2013-ban 181 darabos, az egész életművét átfogó képanyaggal ajándékozta meg a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményét
  • 2013-ban a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak ajándékozta 160 alkotását

2013-ban a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézetben nyílt állandó kiállítása. A művész húsz képet ajándékozott egykori munkahelyének.

Tóth Istvánt 2016. október 15-én 93 éves korában érte a halál.